2017. december 15., péntek

Jámbor János


Hetedhétország szélén, egy falucska fehérre meszelt házában élt Jámbor Jánoska. Nem volt neki se apja, se anyja, se testvére csak egy apró malackája. Megosztotta vele az ágyát és az asztalát is, ha beszélt hozzá figyelmesen hallgatott, de Jánoska mégis magányos volt. A puliszkáját maga főzte, az ingét maga mosta, az ágyát is maga vetette. Elhatározta hát, hogy feleséget keres. Keveset tudott a falubeli leányokról. Csak vasárnap a templomban láthatta őket, amikor segített a plébános úrnak. Büszkén viselte a fehér ministráns ruhát és a mise végén ő járt körbe a zsákocskával, hogy adományokat gyűjtsön. Ilyenkor titokban megnézte a lányokat. Néhányuk igen szemrevaló volt, s amikor véletlenül a szemébe néztek, forró pirosság öntötte el Jánoska arcát. Tán még pelyhedző bajuszkája is égő vörössé vált.
-Plébános Úr! Hogyan találjak feleséget? – tette fel a kérdést a reggeli mise után. A pap döbbenten nézett a fiúra, majd cigarettát vett sárga ujjai közé és egy gyertyáról meggyújtotta azt.
-Feleséget? Minek neked az fiam?
-Üres a ház így egyedül.
-A nők boszorkányok. Vigyázz velük, Jánoska! – zárta le a beszélgetést Isten szolgája és begurított egy kupica pálinkát óriási bajusza alá.
Jánoska csendben felvette a kabátját, kucsmát nyomott a fejébe és  hagyta, hogy a hideg északi szél hazarepítse őt. Otthon begyújtott a kemencébe, malackáját bevackolta és a petróleumlámpa fényénél dolgozni kezdett. December tizenharmadika volt. Vésőt, fűrészt készített az asztalra és előkeresett egy egészséges tölgyfa hasábot. „Ha a lányok boszorkányok, én kiválasztom közülük a legszebbet.”


Másnap hóesésre ébredt a falucska. Narancsriasztást adtak ki Hetedhétország időjósai. Még sötét volt, amikor Jánoska az erdőre indult. Egy zsákot és fűrészt vitt magával. A tar domboldal tetején ért véget az irtás. Kilenc fát kellett mielőbb megtalálnia, mert kutya hideg volt. A zsákjában már ott lapult az akác, a bükk, a tölgy és a hárs ág, amikor egy anyókába botlott.
-Mi járatban öreganyám ebben a nagy hidegben? – kérdezte Jánoska.
-Jaj, lelkem galambom, nagy az én bajom! Nem bírják a lábaim, megvesz az Isten hidege, ha nem veszel a hátadra. – jajgatott  a vénség, hogy Jánoskának megesett a szíve rajta.
-Jól van hát, öreganyám! De nekem még a fenyvest útba kell ejtenem.
-Menj csak fiam, menj, amíg a hátad bírja… - szuszogta az anyóka, miközben felmászott Jánoska hátára. Mentek hát tovább, kaptatott Jánoska a dombtetőn a vénséggel a hátán. A szél feltámadt, havat hordott az arcába, alig látott valamit a hófúvásban. De mentek tovább, mendegéltek kitartóan. Az anyó egyre nehezebb lett, úgy nyomta Jánoska hátát, mintha kettőt cipelt volna. Hangosan nyöszörgött és szuszogott, egyre keményebben kapaszkodott Jánoska nyakába. Nagy nehezen elérték a fenyvest.
-No, anyó! Itt most megpihenünk. Másszon le! – mondta Jánoska és leült egy farönkre. A vénség mocorgott, de nem mászott le a nyakából.
-Öreganyám, nem hallja? – kiabált dühösen Jánoska és megpróbált a feje fölé nézni, de a háta már annyira sajgott, hogy képtelen volt mozdulni. Fogta hát magát és minden erejét összeszedve megpróbált felállni. A mozdulattól hanyatt vágódott a hóba, az öregasszony meg a mellkasára ült. De nem ám egy anyóka trónolt Jánoskán, hét vénség ült egymás nyakában. Jánoskára bámultak és a legalsó megszólalt:
-Jámbor János, van valami a házadban, ami a miénk. Karácsony estéjén elmegyünk érte. Ha kedves az életed, kiadod nekünk…
Hangos visítással a levegőbe emelték Jánoskát, fel egészen a fenyves fölé. Körülöttük sűrűn kavargott a hó és a jeges szél, vitték Jánoskát el az erdőtől, el a házacskájától. Pörögtek, forogtak vele a levegőben. Jánoska már azt sem tudta merre van az arra. Aztán hirtelen földhöz vágták és visítva, kacagva elrepültek.
Jánoska szédelegve tápászkodott fel, a zsákja még a kezében volt és körülnézve látta ám, hogy a Nagydomb másik oldalán tették le a banyák, messze a falutól. Nagyon kellett iparkodnia, hogy minden fából gallyat gyűjtsön és még dolgozzon is a széken, ha hazaért. Keserves útja volt Jánoskának visszafelé, de megtalálta a fenyő, a cseresznye és a dió gallyakat. Sötétedéskor lépte át a küszöböt. Csodák csodája az asztal terítve várta Jánoskát. Kenyeret, túrót és szalonnát készített valaki az asztalra. A kemencét felfűtötték, az ágyát megvetették.
-Hát ezt meg kinek köszönhetem? – kérdezte fennhangon és megsimogatta a lábához dörgölőző malackát.


A következő tizenegy napon pontos beosztás szerint készítette a széket és alig várta az éjféli misét. Nem volt nehéz a templomba csempészni a széket, ezen a misén is ministrált a plébános mellett. A zsebét teletömte mákkal és egy ostort is a ruhája alá rejtett. A gyülekezet megtöltötte a templomot. A legszebb ruhájukat vették fel a jeles alkalomra. A lányok színes hímzéssel díszített kendőkben dideregtek a hideg templomban. Jánoska megvárta az áldozást, csak amikor mindenki visszaült a helyére, akkor vette elő rejtekhelyéről a széket. Felállt rá és behúzta a nyakát félelmében. Nem történt semmi. Jobban körbenézett, s észrevette, hogy senki és semmi nem mozdul. Mintha sóbálvánnyá váltak volna. Jánoska egy marék mákot vett a kezébe, hóna alá fogta a széket és elindult lánynézőbe.
Az első szemrevaló leány mellett megállt és óvatosan megérintette a homlokát. Szarvakat nem talált rajta, de egy hang azt súgta neki, hogy ez a leány bejárja majd a világot, gyönyörű hangjának messze földön híre megy majd. „A feleségnek konyhában a helye. Ebből nem lesz jó feleség.”-gondolta Jánoska és ment a következőhöz.
A lánynak rózsás arca, zöld szeme teljesen megbabonázta Jánoskát. Óvatosan megérintette a vállát és várta a sugalmazást. Képeket látott. Látta, hogy milyen boldogok ketten. Turbékoltak, mint a galambok, de gyermekük nem születhetett. „A gyerek az kötelesség. Ebből nem lesz jó feleség.” – gondolta Jánoska és megkereste a következő leányt.
Jómódú leány volt a következő kiszemelt. Jánoska gyengéden megérintette a kezét és látta, milyen szorgalmas, okos ez a leány. Tanulni fog és a városban fog embereket gyógyítani. „Túl okos. Ebből nem lesz jó feleség.”
Minden leányt megnézett Jánoska. Az egyik kikapós volt, a másik házsártos, a többi pedig nem elég szorgos. Akadt olyan is, aki szívesebben dolgozott a földeken, mint otthon, a gyerekek mellett. El kellett fogadni, hogy nincs olyan lány a faluban, akiből szófogadó, hálás feleség volna. Jánoska a földre tette a széket, felállt rá a mákot pedig a háta mögé szórta. Szomorkodva ballagott haza a templomból, észre sem vette, hogy hét boszorkány követi őt az úton.
Malackája visongva köszöntötte az ajtóban, de ő nem törődött vele. Feldarabolta a széket és a kemencébe vetette darabjait. Sírt, jajgatott a fa a lángok között. Az ablak előtt fekete árnyak gyülekeztek. Malacka reszketett a félelemtől.
-Jámbor János, add ki nekünk leányunkat vagy halálnak halálával halsz! – visították kórusban a banyák. Jánoska lopva körbenézett a szobában, mintha valóban egy leányt rejtegetne valahol.
-Egyedül vagyok, mint az ujjam. Tisztuljatok banyák! – kiáltotta Jánoska és elővette a karikást. Kirontott a házból és hangosan csattogtatta ostorát. A banyák felsikítottak és éles fénnyel égtek hamuvá. Abban a pillanatban malacka két lábra állt és gyönyörű fiatal leánnyá változott. Jánoska nem hitt a szemének.
-Én vagyok az János. Megtörted az átkot, amit a hét boszorkány olvasott rám.  Hálával tartozom neked, soha nem hagylak el téged. – mondta a lány és kiseperte a bűzös hamut az udvarról. Jánoska arca felragyogott, mert igen szemrevaló leány volt ez a malacka, főleg ahogy serényen dolgozott.    „Ez biztos szívesen lesz a konyhában, szófogadó is lesz. Ez bizony feleségnek való leány!” – gondolta Jánoska és boldogan ölelte magához mátkáját. 
-Legyél a feleségem ember és Isten előtt! – súgta a leány fülébe Jánoska.
-Te az enyém, én a tied János. – búgta Malacka szerelmesen kedvese fülébe.
-Terítsd az asztalt, asszonykám! – parancsolta János és rácsapott ifjú mátkája tomporára.
-Ma nincs vacsora. – kacsintott Jánoskára Malacka és ledobta az inget magáról.



4 megjegyzés:

  1. Jó kis mese volt, elszórakoztatott. Különösen a narancs riasztás tetszett! A mese tanulságát még nem sikerült levonnom. Talán ez: a malac lányokból lesz a legjobb feleség? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is lehet tanulság, kinek-kinek kedve szerint. :)

      Törlés
  2. Isteni volt!!!!! :-)
    Jó a vége, igen csak..akáe az eleje, közepe...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Ha tetszett, oszd meg azokkal, akiket még érdekelhet. :) <3

      Törlés