Hetedhétország szélén, egy falucska fehérre meszelt házában
élt Jámbor Jánoska. Nem volt neki se apja, se anyja, se testvére csak egy apró
malackája. Megosztotta vele az ágyát és az asztalát is, ha beszélt hozzá
figyelmesen hallgatott, de Jánoska mégis magányos volt. A puliszkáját maga
főzte, az ingét maga mosta, az ágyát is maga vetette. Elhatározta hát, hogy
feleséget keres. Keveset tudott a falubeli leányokról. Csak vasárnap a
templomban láthatta őket, amikor segített a plébános úrnak. Büszkén viselte a
fehér ministráns ruhát és a mise végén ő járt körbe a zsákocskával, hogy adományokat
gyűjtsön. Ilyenkor titokban megnézte a lányokat. Néhányuk igen szemrevaló volt,
s amikor véletlenül a szemébe néztek, forró pirosság öntötte el Jánoska arcát.
Tán még pelyhedző bajuszkája is égő vörössé vált.
-Plébános Úr! Hogyan találjak feleséget? – tette fel a
kérdést a reggeli mise után. A pap döbbenten nézett a fiúra, majd cigarettát
vett sárga ujjai közé és egy gyertyáról meggyújtotta azt.
-Feleséget? Minek neked az fiam?
-Üres a ház így egyedül.
-A nők boszorkányok. Vigyázz velük, Jánoska! – zárta le a
beszélgetést Isten szolgája és begurított egy kupica pálinkát óriási bajusza
alá.
Jánoska csendben felvette a kabátját, kucsmát nyomott a
fejébe és hagyta, hogy a hideg északi
szél hazarepítse őt. Otthon begyújtott a kemencébe, malackáját bevackolta és a
petróleumlámpa fényénél dolgozni kezdett. December tizenharmadika volt. Vésőt,
fűrészt készített az asztalra és előkeresett egy egészséges tölgyfa hasábot.
„Ha a lányok boszorkányok, én kiválasztom közülük a legszebbet.”
Másnap hóesésre ébredt a falucska. Narancsriasztást adtak ki
Hetedhétország időjósai. Még sötét volt, amikor Jánoska az erdőre indult. Egy
zsákot és fűrészt vitt magával. A tar domboldal tetején ért véget az irtás.
Kilenc fát kellett mielőbb megtalálnia, mert kutya hideg volt. A zsákjában már
ott lapult az akác, a bükk, a tölgy és a hárs ág, amikor egy anyókába botlott.
-Mi járatban öreganyám ebben a nagy hidegben? – kérdezte
Jánoska.
-Jaj, lelkem galambom, nagy az én bajom! Nem bírják a
lábaim, megvesz az Isten hidege, ha nem veszel a hátadra. – jajgatott a vénség, hogy Jánoskának megesett a szíve
rajta.
-Jól van hát, öreganyám! De nekem még a fenyvest útba kell
ejtenem.
-Menj csak fiam, menj, amíg a hátad bírja… - szuszogta az
anyóka, miközben felmászott Jánoska hátára. Mentek hát tovább, kaptatott
Jánoska a dombtetőn a vénséggel a hátán. A szél feltámadt, havat hordott az
arcába, alig látott valamit a hófúvásban. De mentek tovább, mendegéltek
kitartóan. Az anyó egyre nehezebb lett, úgy nyomta Jánoska hátát, mintha kettőt
cipelt volna. Hangosan nyöszörgött és szuszogott, egyre keményebben kapaszkodott
Jánoska nyakába. Nagy nehezen elérték a fenyvest.
-No, anyó! Itt most megpihenünk. Másszon le! – mondta
Jánoska és leült egy farönkre. A vénség mocorgott, de nem mászott le a nyakából.
-Öreganyám, nem hallja? – kiabált dühösen Jánoska és
megpróbált a feje fölé nézni, de a háta már annyira sajgott, hogy képtelen volt
mozdulni. Fogta hát magát és minden erejét összeszedve megpróbált felállni. A
mozdulattól hanyatt vágódott a hóba, az öregasszony meg a mellkasára ült. De nem
ám egy anyóka trónolt Jánoskán, hét vénség ült egymás nyakában. Jánoskára
bámultak és a legalsó megszólalt:
-Jámbor János, van valami a házadban, ami a miénk. Karácsony
estéjén elmegyünk érte. Ha kedves az életed, kiadod nekünk…
Hangos visítással a levegőbe emelték Jánoskát, fel egészen a
fenyves fölé. Körülöttük sűrűn kavargott a hó és a jeges szél, vitték Jánoskát
el az erdőtől, el a házacskájától. Pörögtek, forogtak vele a levegőben. Jánoska
már azt sem tudta merre van az arra. Aztán hirtelen földhöz vágták és visítva,
kacagva elrepültek.
Jánoska szédelegve tápászkodott fel, a zsákja még a kezében
volt és körülnézve látta ám, hogy a Nagydomb másik oldalán tették le a banyák,
messze a falutól. Nagyon kellett iparkodnia, hogy minden fából gallyat gyűjtsön
és még dolgozzon is a széken, ha hazaért. Keserves útja volt Jánoskának
visszafelé, de megtalálta a fenyő, a cseresznye és a dió gallyakat. Sötétedéskor
lépte át a küszöböt. Csodák csodája az asztal terítve várta Jánoskát. Kenyeret,
túrót és szalonnát készített valaki az asztalra. A kemencét felfűtötték, az
ágyát megvetették.
-Hát ezt meg kinek köszönhetem? – kérdezte fennhangon és
megsimogatta a lábához dörgölőző malackát.
A következő tizenegy napon pontos beosztás szerint
készítette a széket és alig várta az éjféli misét. Nem volt nehéz a templomba
csempészni a széket, ezen a misén is ministrált a plébános mellett. A zsebét
teletömte mákkal és egy ostort is a ruhája alá rejtett. A gyülekezet
megtöltötte a templomot. A legszebb ruhájukat vették fel a jeles alkalomra. A
lányok színes hímzéssel díszített kendőkben dideregtek a hideg templomban.
Jánoska megvárta az áldozást, csak amikor mindenki visszaült a helyére, akkor
vette elő rejtekhelyéről a széket. Felállt rá és behúzta a nyakát félelmében.
Nem történt semmi. Jobban körbenézett, s észrevette, hogy senki és semmi nem
mozdul. Mintha sóbálvánnyá váltak volna. Jánoska egy marék mákot vett a kezébe,
hóna alá fogta a széket és elindult lánynézőbe.
Az első szemrevaló leány mellett megállt és óvatosan megérintette
a homlokát. Szarvakat nem talált rajta, de egy hang azt súgta neki, hogy ez a leány bejárja majd a világot, gyönyörű hangjának messze földön híre megy
majd. „A feleségnek konyhában a helye. Ebből nem lesz jó feleség.”-gondolta
Jánoska és ment a következőhöz.
A lánynak rózsás arca, zöld szeme teljesen megbabonázta
Jánoskát. Óvatosan megérintette a vállát és várta a sugalmazást. Képeket
látott. Látta, hogy milyen boldogok ketten. Turbékoltak, mint a galambok, de
gyermekük nem születhetett. „A gyerek az kötelesség. Ebből nem lesz jó
feleség.” – gondolta Jánoska és megkereste a következő leányt.
Jómódú leány volt a következő kiszemelt. Jánoska gyengéden
megérintette a kezét és látta, milyen szorgalmas, okos ez a leány. Tanulni fog
és a városban fog embereket gyógyítani. „Túl okos. Ebből nem lesz jó feleség.”
Minden leányt megnézett Jánoska. Az egyik kikapós volt, a
másik házsártos, a többi pedig nem elég szorgos. Akadt olyan is, aki
szívesebben dolgozott a földeken, mint otthon, a gyerekek mellett. El kellett
fogadni, hogy nincs olyan lány a faluban, akiből szófogadó, hálás feleség
volna. Jánoska a földre tette a széket, felállt rá a mákot pedig a háta mögé
szórta. Szomorkodva ballagott haza a templomból, észre sem vette, hogy hét
boszorkány követi őt az úton.
Malackája visongva köszöntötte az ajtóban, de ő nem törődött
vele. Feldarabolta a széket és a kemencébe vetette darabjait. Sírt, jajgatott a
fa a lángok között. Az ablak előtt fekete árnyak gyülekeztek. Malacka
reszketett a félelemtől.
-Jámbor János, add ki nekünk leányunkat vagy halálnak
halálával halsz! – visították kórusban a banyák. Jánoska lopva körbenézett a
szobában, mintha valóban egy leányt rejtegetne valahol.
-Egyedül vagyok, mint az ujjam. Tisztuljatok banyák! –
kiáltotta Jánoska és elővette a karikást. Kirontott a házból és hangosan
csattogtatta ostorát. A banyák felsikítottak és éles fénnyel égtek hamuvá. Abban
a pillanatban malacka két lábra állt és gyönyörű fiatal leánnyá változott.
Jánoska nem hitt a szemének.
-Én vagyok az János. Megtörted az átkot, amit a hét
boszorkány olvasott rám. Hálával
tartozom neked, soha nem hagylak el téged. – mondta a lány és kiseperte a bűzös
hamut az udvarról. Jánoska arca felragyogott, mert igen szemrevaló leány volt
ez a malacka, főleg ahogy serényen dolgozott. „Ez biztos szívesen lesz a konyhában,
szófogadó is lesz. Ez bizony feleségnek való leány!” – gondolta Jánoska és boldogan
ölelte magához mátkáját.
-Legyél a feleségem ember és Isten előtt! – súgta a leány
fülébe Jánoska.
-Te az enyém, én a tied János. – búgta Malacka szerelmesen
kedvese fülébe.
-Terítsd az asztalt, asszonykám! – parancsolta János és
rácsapott ifjú mátkája tomporára.
-Ma nincs vacsora. – kacsintott Jánoskára Malacka és ledobta
az inget magáról.
Jó kis mese volt, elszórakoztatott. Különösen a narancs riasztás tetszett! A mese tanulságát még nem sikerült levonnom. Talán ez: a malac lányokból lesz a legjobb feleség? :)
VálaszTörlésEz is lehet tanulság, kinek-kinek kedve szerint. :)
TörlésIsteni volt!!!!! :-)
VálaszTörlésJó a vége, igen csak..akáe az eleje, közepe...
Köszönöm. Ha tetszett, oszd meg azokkal, akiket még érdekelhet. :) <3
Törlés