 |
| Bruegel - Ikarosz bukása |
Manuel a birkáit legeltette. A füves domboldal most hűsölt
az árnyékban. Az erős nyári szél a tenger sós illatát hordta a dombtetőre. Messzire ellátott innen. Az öböl a lábai előtt hevert. A távoli
kikötőben épp egy kétárbócos kötött ki. Sajnálta, hogy nincs messzelátója. Lehevert
a fűbe az állatai közé. Itt végre nyugalom volt. A szigeten jobb ember lett.
Elmúltak a rohamok, nem kellett szégyenkeznie, itt nem piszkálta senki. Otthon annyi rengeteg dolgot nem értett, olyan sokan kinevették. Itt néha
napok teltek el anélkül, hogy bárkivel találkozott volna. Bámulhatta órákig az
eget. A birkáit is nyugodtan átszámolhatta, senki nem sürgette őt. Jó volt
itt, a szigeten.
*
Veronica boldog volt. Gyengéden ringatta őt a tenger. Meleg
áramlatai meg-megérintették hófehér bőrét, szőke haja pedig lebegve táncolta
körül mezítelen testét. Csukott szemmel élvezte a víz dédelgetését, súlytalanul
lebegett a felszínen. Ha megunta, kecsesen a víz alá bukott. Akár egy sellő.
A partról Pablo vigyázta minden mozdulatát. A középkorú
férfi tekintete kifejezéstelen, mosolya bárgyú volt. Kitartóan temette óriási lábait
a forró föveny alá. Talán még élvezte is a homok furcsa érintését, mert dolga végeztével egy pillanatra
lehunyta szemét és sóhajtott. Aztán felnézett, újból megkereste az öbölben
úszkáló Veronicát. Lassan felállt, kinyújtóztatta hatalmas tagjait és gondosan
leporolta vékony nadrágját. Visszaülve elölről kezdte az egészet.
A fürdőzést megunva a lány kiúszott a partra. Kicsavarta a
haját és nevetve pörögni kezdett, míg el nem szédült. Akkor keresett egy lapos
követ és leült. Várta, hogy meztelen bőréről felszáradjon minden csepp
tengervíz. Pablo pironkodva babrált a homokban, ijesztette őt Veronica csupasz testének látványa. A lány hófehér bőrét hamar kínozni kezdte a déli napsütés.
Ekkor felkapta Pablo mellől a könnyű, fehér anyagból készült alsóruhát és
elindult a dombtetőn álló ház felé. Mint egy kislány, rácsodálkozott minden
virágra, énekelve és táncolva tette meg az utat. Néha megállt, visszafutott a
lomha Pablohoz és nevetve körbeugrálta.
*
Dr. Ademar Leon hajóval érkezett. Kalapot emelt a
kapitány felé és görnyedt háttal, orvosi táskájával a kezében lépett a
szigetre. Szeretett hazatérni. Boldogan hagyta háta mögött az előkelő St.
Alvarez Kórházat. Pablo várta őt a parton. Nagy kezének ujjai furcsán kergették
egymást, fejét balra billentette. Csak egy-egy röpke pillanatra nézett a
doktorra.
-Örülök, hogy elém jöttél, fiam. –mondta az ősz hajú férfi
és lábához tette a táskát.
Levette kalapját, meglazította inge nyakát és tekintete
mosolyogva követte a part mellett magasodó szirt emelkedését. Háta
kiegyenesedett, vállaira már nem nehezedett semmi. Pablonak nyújtotta táskáját,
kezével a férfi vállára támaszkodott és egyenletes lépésekkel hazaindultak.
Levegőért kapkodtak mire felértek a tetőre. A fehér ház
vakítóan ragyogott a napsütésben, mégis enyhülést és nyugalmat ígért az
érkezőknek. Dr. Leont felesége csókkal üdvözölte, az asztalon étel és hűsítő
várta. Nagy kortyokkal itta a hideg citromos vizet. Épp letette a poharat,
amikor Veronica ugrott a nyakába mezítelenül. Egy leizzadt szolgáló szaladt
utána, kezében a lány egyik ruhájával. Eva asszony gyengéden közbelépett, hogy
férjének legyen még egy kis nyugodalma. Ademar leült a vacsoraasztalhoz. A
fáradtság kezdett eluralkodni rajta. Fentről lépések dobogása és kiabálás
hallatszott. Minden falatnál erőt kellett vennie magán, hogy az ételre
figyeljen. Csak pár percig tartott az ízetlen vacsora, majd felállt, kiitta a
maradék vörösbort és felsétált az emeletre.
A fürdőszobába lépve feltűrte ingujját. Egy szolgálóval
ketten lefogták Veronicát és erőszakkal a kádban tartották, míg felesége
mosdatta a törékeny női testet. A mosdókendő Veronica bőréhez ért, ő pedig
felordított. A lány harcolt és rúgkapált. Eva asszony ajkán némán zengett egy
altatódal, az üvöltéstől csak látni lehetett. A doktor és a szolgáló
szemérmesen félrenéztek. Minden este így zajlott a mosdás, kínok között. Dr Leon felkapta a lányt és kiemelte a kádból. A szolgáló és
asszonya olajjal kenték be a reszkető
lány kipirult bőrét. Csak egy könnyű alsóruhát adtak rá, amint a
pirosság elmúlt. A doktor kilépett a fürdőből és a hálószobába ment. Az ágy már
meg volt vetve, az ágykerethez rögzített bőrszíjak jól tartottak. Hogy mindent
rendben talált, Ademar a konyhába sietett és vizet forralt. Előkészítette a
teakeveréket. Évekig kísérletezett a gyógynövényekkel, mire Veronica végre
átaludta az éjszakát. A víz már majdnem forrt, amikor belépett Pablo. Fejét
félrefordítva és soha nem Leon doktorra nézve közeledett.
-Szervusz, fiam! Vacsoráztál
már? – kérdezte a doktor, de választ nem remélt. Pablo leült az asztalhoz és
előre-hátra dülöngélt. Combjait vágta az asztal lapja. Dr Leon tányérra szedte
a vacsora maradékát és Pablo elé tette. A férfi megszagolta az ételt, óvatosan
belenyúlt. Az egyik ujját a halhúsba nyomta, a másik kezével a szószba nyúlt,
majd a nyelve hegyével mindkettőt megnyalintotta. Tetszett neki, amit érzett.
Ügyetlen kezeivel példátlan pusztítást végzett a tányéron és a fehér
asztalterítőn. A vacsora végeztével elégedetten mosolygott. Ademar megtörölte
az arcát és kezeit az asztalkendővel és egy pohár vizet tett elé. Pablo
hangosan szürcsölve öblítette le a vacsorát, majd felállt és felment az
emeletre. Dr. Leon követte őt Veronica
szobájába.
Eva asszony a hálóinget adta rá a lányra már nem először.
-Végre, hol maradtál ennyi ideig? – korholta férjét és
elvette tőle a teáscsészét. Pablo és Veronica lekuporodtak az ágyra, Eva
asszony kortyonként diktálta a teát a lányba, míg férje egy könyvből olvasott
fel. Amikor a gyógytea elfogyott, a
fésülködés következett. Pablo teljesen belefeledkezett a látványba. Ahogy a
puha hajkefe egyenletes mozdulatokkal simította a szőke zuhatagot, ő egyre
álmosabbnak érezte magát. Nem is nagyon tiltakozott, hogy átadja a helyet
Veronicának. A doktor és felesége gyengéden betakarta a lányt egy puha
gyapjútakaróval és óvatos csókolt lehelt a feje búbjára. Az olajlámpa lángja
elhalványult, a szülők és Pablo csendben távoztak a szobából.
A hajnal még messze volt, de már halványodtak a csillagok. Az
éjszakai égbolt fekete színe mélykékre változott. Kiabálásra és énekszóra
ébredtek. A szolgálót beküldték Veronicához, Dr Leon pedig a lépcső alól
elővette a puskáját. Pablo és Eva asszony az emeleten maradtak és hallgatóztak.
-Tűnjenek a birtokomról vagy lövök! – kiáltotta a verandára
lépve a doktor.
-Hát illik így köszönteni azt, aki háztűznézőbe jött? –
mondta egy férfihang, mire kísérete hangos röhögésbe kezdett. A részeg társaság
zenészeket is hozott magával, akik hirtelen játszani kezdtek egy szerenádot.
-Takarodjanak, ha mondom vagy lövök! – kiáltotta már a
lépcsőről Dr Leon.
-Csak látni akarom a királynőmet… imádom őt és feleségül
kívánom venni… - mondta a társaság szóvívője, a többiek pedig röhögtek. –
Királynőőőm! Ébredj! – kiabálta torkaszakadtából a ficsúr.
Ademar mögött ekkor jelent meg a termetes Pablo, a doktor pedig
a levegőbe lőtt.
-Nézd már, testőr is van. – röhögött a férfi, akinek gazdag
öltözéke kezdett rendezetlenné válni. -Bamba és néma testőr.
A zenészek újra rákezdték, a férfiak üvöltve énekelték a
szerelmes szerenádot, míg az előkelő uraság nagy mozdulatokkal, dülöngélve vezényelt. A
dühös Pablo hangosan felordított és a doktor elé állt. Az énekszó lassan
szétfoszlott, a társaság szembefordult a fegyveresekkel.
-Uram, elnézését kell kérjem modortalanságomért. Be sem
mutatkoztam. – szólt ismét az önjelölt kérő. – Mauricio Merga vagyok, gazdag madridi
kereskedő legidősebb fia. A városban is hallani gyönyörű leányának hírét.
Engedje meg, hogy csak egy pillanatra lássam szépségét! Látnom kell szívem
királynőjét!
- A bolondok meztelen királynőjét… - kiabálta egy másik
részeg, mire visítva felnevetett az egész kompánia.
Ekkor a ház mögül hangos kutyaugatást hallottak, amit egy
férfias üvöltés követett. Dr Leon arcán megkönnyebbülés suhánt át. A ház
sarkánál tűnt fel Manuel. A kezében fegyver volt, a lábánál pedig vicsorgó
pásztorkutyája, Pancho.
-Jó reggelt doktor. Segíthetek valamiben? – kérdezte a
pásztor farkasszemet nézve a betolakodókkal.
-Jó reggelt, Manuel! Jó, hogy jössz. – válaszolta a doktor.
– Senior Merga és barátai eltévedtek. Kíséretre van szükségük, hogy
visszataláljanak a kikötőbe.
-Nem úgy van az doktor úr! A lányát kívánjuk látni. Hát, egy
tapottat sem mozdulunk amíg elő nem jön. Lehetőleg meztelenül.
-Ahogy szokott. – mondta az egyik kísérő, a többiek pedig
hangosan röhögtek.
Pancho kutya vad ugatásba kezdett gazdája lábánál. Dr Leon
reszketett a dühtől.
-Egész Madrid erről beszél. A bolond lányáról meg a
szigetről. Pedig inkább bezárva kellene tartani az ilyeneket. – mondta Merga
nyálat fröcsögve.
A doktor felemelte a fegyvert és a férfi fejére célzott.
Ujját a ravasz mellé helyezte, félt, hogy a dühtől meggondolatlanságot tenne.
-Úgy tudom, a madridi tébolyda igen előkelő intézmény. Hideg
vizes fürdő, napi háromszori verés, éjszakai lekötözés. Hát kell ennél nagyobb
kényelem egy őrültnek? –kérdezte Merga már a kompániájától.
-Neeem! – ordították a választ kórusban és gúnyosan
nevettek.
-Utoljára kérem az urakat! Menjenek Isten hírével!
A napkorong ekkor bukkant fel a tengerből, aranyszínre
festette a víz fodrát. Ekkor hallották a puskadörrenést. Senior Merga kalapja
Pablo lába elé esett. Egy szép lyuk éktelenkedett rajta. Mindannyian a parti
ösvény felől közeledő lovast bámulták. Délcegen ült a nyeregben, puskájával
Mergára célzott. Derékszíjáról bőrerszények és kard lógott, csizmájának
szárából egy tőr markolata látszott ki. A puskát villámgyorsan kibiztosította
és lőtt. Merga lába előtt ütött lyukat a lövés, de néhány sörét belemart a
ficsúr harisnyás lábába is. Az ordítást hallva a zenészek futni kezdtek, a
hangos társaság kijózanodott. Manuel és Pancho közelebb lépett a földön ülő
Mergához.
-Uraim! Ideje távozniuk. – szólalt meg Leon doktor és a
levegőbe lőtt. Mergát ketten emelték, úgy siettek a kikötői kocsma felé. A
lovas a ház elé ügetett és megemelte kalapját.
-Doktor!
-Köszönöm, Rodrigo!
-Ezekkel már nem lesz gond. –mondta határozottan a fiatal
férfi.
- Velük nem. De biztosan lesznek mások. – felelte a doktor
keserűen.
- Akkor majd újra eljövünk látogatóba. – mondta Manuel és
megpaskolta Pancho oldalát, hogy az döngött belé.
- Csak ne feledje a meghívót a levegőbe lőni. – mosolygott
Rodrigo és hazaindult.
*
Rodrigo napkelte előtt ébredt. Kútvízzel megmosakodott,
prüszkölt hidegétől. Felöltözött, derekára kötötte az erszényét és az
istállóban folytatta reggeli teendőit. Az ő háza volt a sziget legmagasabban
fekvő pontján. Ide ritkán vetődött bárki is. Nehéz út vezetett a fennsíkra, ám
annál értékesebb termőföld volt a kitartás jutalma. Befogta Rigelt az eke elé és
földje újabb szegletét kezdte felszántani. Éjjel esett egy kis eső, az ekevas
könnyen fésülte a sötétvörös földbe a barázdákat. Amikor végzett, kinyitotta erszényét
és az érméket egyesével beleszórta a mélyedésekbe, lábával pedig földet rúgott
rá. Amint elfogyott az aranymag elégedetten törölte ruhája ujjába homlokát és
mosolyogva sétált vissza lovával a házhoz. Útközben büszkén szemlélte munkája
gyümölcsét, a száz és száz mély barázdát, melynek mindegyike száz és száz arany
és ezüst érmét dédelgetett. Néhol már sarjadni kezdett a vetés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése