Nyakamban a géppel, kezemben a lányok kezével, oldalamon Dráganatával a Városliget felé buszoztunk.
Sétánk első témája a Hősök tere volt. Szabadon sütkéreztek a kőszobrok, szinte mosolyogva tűrték, hogy bumfordi turisták másszák meg őket egy-egy szelfi miatt. Hogyan lehetne erről a jelképről olyan felvételt készíteni, ami kicsit más, mint a többi. Egyrészt öröm a fotósnak, másrészt nem túl hálás feladat Budapest egyik nevezetességének közepén állni. Főként, ha említett géphasználó totál amatőr. Nem is szívesen nevezném fotósnak személyét... Majd talán akad egy másik szó idővel...
Talán sikerült egy olyan felvétel, amin nemcsak a szereplők, hanem a tér részletei is jól festenek.
![]() |
| Napszemüvegre legközelebb figyelni kell |
Szeretem ezt a képet. Tetszik a korlát az előtérben, a jellegzetes kőburkolat is kivehető. A szobrok elhelyezése nem tökéletes, de levágni nem akartam a kép jobb szélét. Persze jól mutat a képen az enyhe vinyettálás is. Nem tagadom. :)
Itt talán az ötlet jó volt.
A tó felőli oldalról még visszanéztünk
Nem is értették, hogy nekik miért nem lehet, de lassan csak megszokják, hogy az ő anyukájuk nyúlból van.
Ahol korábban a lánykák járkáltak, egy kacsa tollászkodott. Sajnos nem lett elég fókuszált a kép. Csak olyan amatőr báj jellemzi.
Amíg én guggoltam a tóparton, kacsákra lesve, a többiek kiszúrták a szökőkút szivárványát. A hirtelen feltámadó szél mintha csak játszott volna vele. A vízsugár furcsa tánca korbácsolta a tó tükrét. Ahogy rázoomoltam azon morfondíroztam, hogy a padon ücsörgők nem is látják, amit most én. A fénynek ez a színes játéka csak akkor látható, ha az éppen megfelelő pillanatban jó szögből látod a vízpermetet.
Akár a hétköznapi szépségek és csodák: csak akkor kerülnek elénk, ha kimászunk a gödörből és megtaláljuk a megfelelő szemüveget.






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése