„Eladó felújítandó 52 m2-es, 1+1 szobás, összkomfortos, tehermentes ingatlan Bp. belvárosában.”
Újabb zaklatott álomból ébredt. A sötét szobában pirosan világító óra 3 óra 20-at
mutatott, mint már annyiszor. Joe vörös haja nedvesen tapadt a tarkójára és a homlokára. Tapasztalatból tudta, hogy vége az alvásnak.
Felkelt hát az ágyból, szárazra cserélte az átizzadt pólót és a konyhába
indult. Gordon nem zavartatta magát, egy halk nyávogás után kiflibe
gömbölyödött és aludt tovább. A kíváncsi Ficánkát a teafőző sípoló hangja
csalta a konyhába. Kedveskedve körbedörgölte gazdája lábszárát és nyafogva tett
szemrehányást a korai ébresztő miatt. Joe ásítozva mártogatta a teafüvet a gőzölgő
vízbe, a bögre fülére csavarta a cérnaszálat és próbált rájönni, milyen nap is
van. Vasárnap. Miért mindig vasárnap alszik rosszul? Mi az ami nem hagyja őt pihenni? Félelem? Fájdalom? Nem tudja soha felidézni a lidérces álmokat. A rossz gondolatok azonban nem sokáig szokták zaklatni Joe-t. A
forró tea íze most is elterelte gondolatait. Nem is figyelte, mit készített
magának félig lehunyt szemmel. A vöröses színű ital furcsa volt ugyan, mégis
ismerős. Kíváncsian kereste a tea címkéjét, de a Red Rose felirat nem adott
választ semmire. Arra sem, hogy került ebből egy egész doboznyi az ő konyhaszekrényébe.
Egyedül lakott a kicsi,
belvárosi lakásban. Imádta a nyári reggeleket a balkonon tölteni. Percről
percre változtak a színek és a fények Pest felett. Millió képet készített már a
reggeli panorámáról, most is kattintott néhányat. Szerette a dolgokat a
fényképezőgép lencséjén keresztül szemlélni. A megszokott képeket más
szemszögből láthatta, az újak pedig még izgalmasabbá váltak az apró keretbe zárva.
A tea utolsó kortyát készült meginni, amikor a bentről hallatszó óriási csörömpölés
és a hangos nyávogás miatt félrenyelte azt. Köhögve, a fényképezőgéppel a
kezében sietett a konyha felé, ahol megdöbbentő látvány fogadta. A fűszeres
szekrény ajtaját és a fiókokat nyitva találta. A teáskanna a fekete-fehér
konyhakövön landolt, a belőle kiömlő forró víz eláztatta a konyhaasztalt és a
még mindig gőzölgő tócsa közepén egy Red Rose filtere színezte lassan vörösre a vizet. Gordon és Ficánka a számítógép-asztal alsó polcán húzták meg
magukat. Kitágult, fekete pupillával néztek gazdájukra és eszük ágában sem volt
előjönni.
-Sziasztok! Csak a szokásosat kérem! - dobta le magát a pizzéria asztalához.
-Fizetni is fogsz? Mert ha nem, menj és csináld meg
magadnak… - mondta durcásan Nóri és letette az asztalra az
evőeszközöket.
-Ez a szabadnapom és most direkt nem kérdezem meg, hogy mi bajod van. – mosolygott
vissza Joe szemtelenül.
-Akkor a szokásosat… még valamit a kedves vendégnek?
-Köszönöm.
Joe gyanakodva a pincérlány után nézett, s amikor Nóri
eltűnt a konyhában a pulthoz lépett és egy préselt havasi gyopárt csempészett a
mosogató mellé. Ezután visszaült a helyére, akkurátusan megterített magának a
piros kockás abroszon és elővette a fényképezőgépet. Átlapozta a mai fotókat. A
balkonról készített képek között nem volt újdonság, mindet törölte. Ám meglepve
látta, hogy a macskák reggeli ámokfutásakor is el-elkattant a gép és néhány
furcsa képet készített, ahogy az útja a konyhába vezetett. Furcsa fehér foltot talált
a képeken, mintha valami fényforrást fotózott volna. Vagy talán a vaku
működött? Arra biztos emlékezne. A konyhaajtóból véletlenül készült fotón a
nyitott fiókok fölött világított fehéren valami. Amikor pedig a macskák után ment
a még besötétített szobába, az apró dolgozószoba egészét befogta az objektív. A
megdöbbentő látvány miatt fel sem tűnt neki, hogy Nóri közeledik a pizzájával.
-Te jó ég! Csak nem kísértetet látott valaki? – csipkelődött
a pincérlány, s letette az asztalra az ételt.
-Hát, ez akár az is lehetne… - mondta komolyan Joe és
átnyújtotta a gépét.
Az ajtót sietve nyitották, a becsomagolt pizzát a cipős szekrényen felejtették, úgy rohantak a számítógéphez. Nóri először járt
Joe otthonában, s női szemmel azonnal kiszúrta, hogy a fiú egyedül él. A
nappaliban egy kinyitható kanapé, egy apró asztalka nézett farkasszemet a TV
állvánnyal és egy régi könyvespolccal. Az előszobából nyílt a konyha hetvenes
évekbeli berendezéssel, a szintén pepita fürdőszoba és egy apró helyiség, amit
Joe dolgozószobának használt. A fiú bekapcsolta a számítógépet és behozott egy
széket a konyhából, hogy mindketten leülhessenek a monitor elé.
-Klassz lakás. – próbálta csökkenteni Nóri a feszültséget,
miközben Joe a fotókat mentette le a gépre.
-Kösz, anyámé volt. Nem mintha nagyon emlékeznék rá,
meghalt, amikor kissrác voltam.
-Apukád? Hol él?
-Már neki sem tudlak bemutatni. Szívinfarktusa volt pár éve.
-Sajnálom, Joe. Részvétem.
-Semmi gond, tényleg. . Nem volt köztünk
semmi gázos érzelmi káosz. Csak hiányzik.
-Teljesen egyedül vagy?
-Jah, mondhatjuk… de van egy édes, aranyos nagyim vidéken.
-Az jó! Nekem már nincs nagyikám, viszont van két bátyám,
vitázó szüleim és számtalan unokatesóm.
-Mindig nagy családot akartam magamnak… - mondta Joe halkan
és Nóri szemébe nézett. Szégyenlősen mosolyogtak egymásra, amikor puha ugrással
a lány ölébe érkezett Ficánka.
-Úristen, megijesztettél cicus… - nevetett Nóri és óvatos
simogatással köszöntötte az
érkezőt. - Mekkora színész vagy, Joe. Sajnáltatod itt magad,
miközben ilyen édes lakótársad van, mint ő…
-Lakótársak. Ő itt Ficánka. Gordon szeret egyedül
lenni. – mondta Joe, de már a
számítógépre figyelt. Nóri is elcsendesedett és feszülten nézte a képernyőt. A
fiú gyakorlott kattintásokkal állította át a fotó fényerősségét, kontrasztját
és nagyította ki a kérdéses foltot. A fénylő alak egyre jobban emlékeztette
őket egy emberi lényre.
-Mintha kinézne az ablakon… -suttogta megrendülten Nóri. Joe
nyelt egyet és egy újabb szűrőt állított be.
-Atyaég! Tényleg… nézd, két kezével az ablakpárkányt fogja
és kifelé figyel. Mintha a profilja is látható lenne, a frizurája… Mi ez? Ki
ez? – kérdezte izgatottan a lány.
Joe felpattant és az egyik szekrényből régi cipősdobozt vett
elő. Lázasan keresgélt a fényképek között, míg az egyikkel visszalépett a
monitor elé és a képernyő mellé emelte. Rövid, vörös hajú nő mosolygott
halványan a képen.
-Ez az anyám. – mondta Joe és abban a pillanatban
kísérteties, kaparó hangokat hallottak a fürdőből. Nóri arcára kiült a rémület
és közelebb húzódott Joe-hoz.
-Nyugi! Csak Gordon az és a macskaalom.
A délután a nappaliban találta őket. Régi családi képek
között ültek a szőnyegen. A nyári meleg ellenére kardigánba burkolóztak és
forró Red Rose-t ittak.
-Mesélj édesanyádról! – kérte halkan Nóri.
-Nem nagyon emlékszem rá. Kicsi voltam. Még oviba járhattam,
amikor meghalt. Öngyilkos lett, de apám ügyesen titkolta a részleteket. Valami
rejtélyes betegséget említett csak.
-Ha beteg volt, annak nyoma van valahol. Van egy barátnőm.
Egy ambulancián asszisztens és talán tudna nekünk segíteni. Csak anyukád neve
és születési ideje kell hozzá.
-Talán a halotti anyakönyvi kivonat itt lesz valahol. –
mondta Joe és feltúrta a dobozt. Hamar rátalált a papírra és átadta Nórinak.
Véletlenül megérintették egymás kezét, s elpirultak mindketten. Ficánka, aki
eddig a dohányzóasztalon gubbasztott, hirtelen leugrott onnan és szőrét
borzolva, fújva nézett az előszoba felé. Nóri és Joe ugyanarra gondoltak. A fiú
bekapcsolta fényképezőgépet és lassan elindult az előszoba felé. Nóri a
nyomában haladt és kezdett borsózni a háta. Mintha a nyárból az őszbe léptek
volna, fokokkal hűvösebb volt az előszobában. Joe folyamatosan fotózott minden
irányba. Így jutottak el a konyhába, ahol Nóri halkan felsikított. Az
evőeszközös fiók és a konyhaszekrény ugyanis tárva nyitva volt. Az asztalon
pedig egy üres gyógyszeres üveget találtak. Joe ki sem nézett a gép mögül,
talán ezért mert beljebb lépni és minden elmozdított bútordarabot és tárgyat
lefotózni.
-Úristen, mi a fene folyik itt? – kérdezte félelemtől
reszketve Nóri és visszament a nappaliba. Kinyitotta az erkélyajtót és
rágyújtott egy cigire. Kint nyár volt. Égetett a nap. Mégis percek kellettek
ahhoz, hogy felmelegedjen a napsütötte balkonon. A cigaretta reszketett a
kezében.
-Válaszolnál? Mi ez az egész? Csak nem te csinálod ezeket? –
kérdezte zaklatottan az erkélyre lépő fiútól.
-Dehogy… hidd el… nem értem…
Joe reszketeg hangjából és megrendüléséből azonnal tudta a
választ. Elveszettnek és magányosnak tűnt most, ezért Nóri tette meg az első
lépést és vigasztalóan átölelte a fiút. Percekig álltak így, s még folytatták
volna, ha Joe nem kezd el rettentően izzadni a rajta maradt kötött kardigánban.
Vörös, göndör fürtjei alól verejték csepegett a lány arcára. Kitört belőlük a
nevetés.
Nóri minden ablakot szélesre nyitott a kis lakásban, hogy
beengedje a meleg napsütést. Gordon és Ficánka is hálásak voltak ezért.
Boldogan gubbasztottak a forró ablakpárkányon. Joe megnézte a képeket, de csak
a szokásos fényfoltokat látta rajta. A lánynak jutott eszébe közelebbről
szemügyre venni a gyógyszeres fiolát. A megsárgult papíron jól olvasható volt a
hatóanyag és az adagolás, de sokat nem tudtak meg belőle.
-Lefotózom és elküldöm a barátnőmnek. Ő meg tudja majd
mondani, mi ez.
Pár perces telefonbeszélgetés következett, Joe alig bírt a
kíváncsiságával.
-Hát, ez érdekes. Ági utánanézett. Pár évtizede még ezt a
gyógyszert alkalmazták antipszichotikumként.
-Szóval az anyám őrült volt?
-A problémája lehetett depresszió, skizofrénia…
-Skizofrénia? Magyarázat lehet az öngyilkosságra.
-Ági anyukád nevét is keresi a rendszerben. Így legalább
tudjuk, hogy pszichiátriákon kell kutatni.
-Az egyetlen emlékem róla, hogy énekelve simogatja a
homlokom és én félek tőle.
-Furcsa dolog az emberi emlékezet, te is tudod.
Joe szomorúan bólintott és keresgélni kezdett a konyhában.
Elővette a Red Rose dobozát és Nórira nézett.
-Nem emlékszem, mikor vettem. Nem is tudtam, hogy lehet
kapni ilyet nálunk.
-Talán véletlenül került a kosaradba, itthon pedig
automatikusan betetted a szekrénybe.
-Rosszul alszom, rémálmaim vannak.
-Ha hihetünk a saját szemünknek, természetfeletti oka is
lehet.
-Mi van, ha én is beteg vagyok? – kérdezte végül Joe
Nóritól. – Ki hinné el nekünk, mit láttunk a fotón? Ha elmesélnénk a konyhai
jelenetet, minimum drogosnak néznének.
-Akkor nem meséljük el senkinek.
-Tegyük fel, hogy igaz. Tegyük fel, hogy az anyám kísért
engem. A könyvekben ennek mindig oka van.
-Mi lehet az ok? A halála évfordulója? – kérdezte Nóri, de a
fiú nemet intett. –Születésnap?
-Nem.
A találgatást telefoncsörgés szakította félbe. Ági Joe-t kérte a telefonhoz. A fiú járkálva
hallgatta a beszélőt és kurtán felelgetett neki. Aztán leült a kanapéra és
némán tartotta füléhez a készüléket. Percek teltek el így. Végül elköszönt,
visszaadta a mobilt Nórinak és egyetlen dolgot kérdezett:
-Hányadika van ma?
-Július ötödike, asszem…
Nagyon tetszett!
VálaszTörlésDe örülök, hogy olvasol!😃
TörlésKöszönöm!♥